Szent István Művelődési Ház


A tartalomhoz

Archív beszámolók


Fizika Klub

Okóberben indítottuk útjára új rendezvényünket, melyet az a keserű felismerés indított, hogy hazánkban évről-évre csökken a természettudományi tárgyakat tanítók száma, utánpótlás pedig jószerével nincs is (tavaly például egyetlen fizika szakos tanár végzett Magyarországon!).
Kiváló előadót, Ujvári Sándor tanár urat kértük fel a klub vezetésére. A foglalkozásokon érdekes kísérleteket végezhetnek az érdeklődők. Képeinken éppen egy hőlégballon-kísérletet láthatnak. Az egyszerű eszközökkel végrehajtott, érdekes kísérletekkel igyekszünk felkelteni a fiatalok érdeklődését a természettudományok iránt.



Bőrplasztika kiállítás


Különleges kiállítás nyílt a Nemzeti ünnep előestéjén a Szent Korona Galériában. A Kiss László József bőrplasztikáit bemutató tárlatot Jakubek Tiborné, a Szent István Művelődési Ház igazgatója nyitotta meg.
A művész így vall magáról, alkotásairól: "Az országban egyedülálló bőr-térplasztikával készülő munkáimat, az 1970-es években álmodtam meg, de csak 2006-tól készítem. Alkotásaimban folyamatosan törekszem a tökéletesedésre. Műveimet marhabőrből készítem, díszítésre gyöngyöt, féldrágakövet használok, és saját készítésű keretbe foglalom."


Sörédi utótalálkozó

A Teljes Élet Szociális Alapítvány október 22-én baráti találkozót rendezett, amelyre minden Söréden nyaralót, segítőt, szülőt, hozzátartozót és támogatót szeretettel vártak.
Délután hálaadó szentmise volt a Barátok templomában. Ezután büfé, műsor, zene, tánc következett a Szent István Teremben.
A találkozón felléptek a móri Bice-bócák. A résztvevők édes süteménnyel, üdítő itallal járultak hozzá a terített asztalhoz.



Eperjes Károly Széchenyi Istvánról

A Kossuth-díjas színművész "Széchenyi az igazság, szépség és a jóság fényében" címmel tartott előadást október 20-án, emlékezve a legnagyobb magyar születésének 220. évfordulójára.
A tényekkel alátámasztott előadás - mely részben Eperjes Károlysaját kutatásain alapszik - a hallgatóságban új Széchenyi képet alakíthatott ki. A mélyen hívő Széchenyiét, aki minden bizonnyal nem önkezével vetett véget életének.
Az előadás gerincét a Hídember című film forgatásának, utóéletének története alkotta.
Előadást írok, pedig leginkább bizonyságtételt kellene, hiszen a kiváló színművész ez alkalommal is - Széchenyi életművén keresztül - Istenről tett tanúbizonyságot előttünk.


A három szabólegény

Majd másfél évtizede állandó vendégünk a Szegedi Miniszínház. A gyermekek nyelvén kiválóan értő társulat ezúttal a három szabólegényről szóló közismert mese adaptációját hozta, szokás szerint sajátos hangú feldolgozásban. A zsúfolásig telt nézőtéren ülő gyermekek maguk is szereplői, alakítói lehettek az eseményeknek.


Fejezetek a közelmúlt egyháztörténetéből

Fenti címmel kezdett sorozatot Mózessy Gergely, a Székesfehérvári Püspöki Levéltár igazgatója. Első alkalommal Shvoy Lajos püspök félreállítására 50 évvel ezelőtt tett kísérletről beszélt a kiválóan felkészült egyháztörténész.
"A terv lényege az volt, hogy a püspököt kompromittálják, majd elérik, hogy a püspöki kar elhatárolódjon tőle; ezután értésére adják, hogy vagy "egészségi okokból" önként távozik az egyházkormányzatból, vagy hasonló sorsa jut, mint internált társai. A nyomást azzal is fokozni akarták, hogy nyolc papja elleni egyházfegyelmi eljárásra is kötelezték volna egyidejűleg - melyben benne rejlett a lehetőség, hogy őket megkímélik, ha félreáll.
Az MSZMP PB tervet támogató döntését Kállai Gyula miniszterelnök-helyettes közölte Olt Károly ÁEH elnökkel, megjegyezve:
"messzemenően arra kell törekedni […], hogy Shvoy betegszabadságra menjen, tehát a kényszerintézkedéseknek minden látszatát is kerülni kell".
Az ÁEH így óvatosan látott a végrehajtáshoz. Első lépésként a Shvoy Lajos elleni vádakat kiszivárogtatták egyházi vezetők felé, letapogatva egyszersmind a püspöki kar várható reakcióját egy hivatalos megkeresésre. Volt olyan főpap, aki osztotta az ÁEH nézeteit, volt, aki határozatlannak mutatkozott - és volt, aki határozottan kiállt mellette. Grősz József kalocsai érsek, a püspöki kar elnöke egyértelműsítette: a testület nem ítélkezhet egyetlen tagja felett
sem. Legfeljebb
"tanácsot adhatunk, de ahhoz is kellenek a bizonyítékok" - mondta.
A két ellentétes erő - Grősz véleménye és a miniszterelnök-helyettesi óhaj - hatására az ÁEH az akció időleges elnapolásáról döntött szeptember 27-én. Pár nappal később, október 3-án váratlanul elhunyt Grősz József. A Magyar Katolikus Püspöki Kar vezetése így a rangidős püspökre, Shvoy Lajosra hárult volna, aki közvetlenül az érsek temetése után kijelentette, hogy nem kíván a püspöki kar elnöke lenni. Valószínűleg ez mentette meg." - hallhattuk az előadásban.

Teljes képernyőVisszaPlayTovább


Válaszd az életet!

Sillye Jenő és barátai adtak lélekemelő koncertet október 15-én a Szent István teremben. A népszerű gitáros énekes-zeneszerző ritkán lépett fel városunkban, de mindig szeretettel jön hozzánk. Ezúttal barátai és gyermekei társaságában nyújtott feledhetetlen zenei és lelki élményt mindazoknak, akik megtisztelték jelenlétükkel. Öröm volt látni a nézőtéren, hogy mennyi gyermek ismeri dalait.



A néptánc jelentősége

A "Kis esti disputa" történetében másodszor fordult elő, hogy két vendéget kérdeztünk. Botos József és Ollerinyi Tamást ezúttal ifj. Jakubek Tibor "faggatta". Bár a vendégek egyike sem olyan, akit faggatni kellene. Botos József a hazai táncház-mozgalom egyik motorja, elindítója. Ollerinyi Tamást pedig rádiós vezetőként is ismerhetjük. Közös bennük a néptánc szeretete és - sokadmagukkal - együtt szervezik a Királyi Napok nemzetközi néptáncfesztivált. A beszélgetés hallgatói kulisszatitkokba is betekinthettek, hiszen nagyrészt éppen a népszerű fesztiválról szóltak vendégeink.



A "füvesember"

Hatalmas érdeklődés övezte Szabó György előadását október 11-én a Szent István teremben. A 83 évében járó Gyuri bácsi nem természetgyógyász, nem is kuruzsló, hanem egy olyan ember, aki ősei tudásával ismeri, gyűjti és Bükkszentkereszten termeli is a gyógynövényeket. Egy valódi "füvesember". Az előadást követően lehetőség volt személyes beszélgetésre, tanácsadásra is.

Ide kattintva letölthető az eléőadás hanganyaga.

Gyuri bácsi honlapja: www,gyorgytea.hu


Nyílt Családi Nap

Az idei év a Magyar Katolikus Püspökkari Konferencia szándéka szerint a Család Éve. A Szent István Művelődési Ház is igyekszik programjait úgy összeállítani, hogy abban nagy hangsúlyt kapjanak az olyan rendezvények, amelyen az egész család részt vehet. A Katolikus Kultúra Napjai keretében, október 8-án családi napot tartottunk, ahol bemutatkoztak az intézmény újonnan induló klubrendezvényei. A gyermekek és fiatalok megismerkedhettek a fizika alapjaival éppúgy, mint a mozgásfejlesztéssel és játszhattak táblajétékokat, hallgathatták a "Dalmesterek" koncertjét, süthettek süteményt és kézműves foglalkozáson vehettek részt. A felnőttek a foltvarró körrel ismerkedhettek és a nyugdíjas programok is bemutatkoztak.




A gasztronómiáról másként

A nyári bemutatkozó előadások után elkezdődött Zsolnay Gábor Venesz-díjas mesterszakács 12 részes sorozata. A nyitóelőadás "A tudatos táplálkozás és ételkészítés alapjai" címet viselte. A sorozatban nemcsak a gasztronómiai alapjairól szól Zsolnay Gábor, hanem az egészséges táplákozáshoz is vezérelveket ad a konkrét recepteken túl. Érdekessége a sorozatnak, hogy családi kedvezményt kaphatnak a résztvevők: a második családtag 25%-kal kevesebbet fizet a belépőért. Várjuk Önöket a sorozat tovább alkalmain!




A határon túli magyar irodalom napjai

Székesfehérvár önkormányzata, a Vörösmarty Társaság, a Magyra Írószövetség Közép-dunántúli Írócsoportja és a Szent István Művelődési Ház immár 11. alkalommal szervezte meg "A határon túli magyar irodalom napjai"-t.
Az első nap estéjén a megérkezett vendégek, résztvevők Zsille Gábor előadását hallgathatták meg, majd Vén Zoltán grafikáiból nyílt kiállítás a Vörösmarty Teremben.
A második napon Sobor Antal domborművének megkoszorúzásával kezdődött a hivatalos megnyitó a Szent István Művelődési Házban.
Az elefántcsonttorony továbbra is a legalkalmasabb közeg a nagy művek megszületéséhez, de dolgozni kell azon, hogy az újabb és újabb kortárs irodalmi alkotások már a maguk idejében hatást gyakoroljanak az emberekre - jelentette ki Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke az ünnepélyes megnyitón. Szentmártoni János legfontosabb feladatuknak a mindenkori kortárs irodalom és kultúra közönségének visszahódítását nevezte. Szerinte ehhez meg kell találniuk azokat az új csatornákat, amelyeken keresztül elérhetik a közönséget.


Együtt a csángómagyarokért

A moldvai csángómagyar oktatásért kezdeményezett "Mentorprogram"-ot bemutató sajtótájékoztató vezette be az esti rendezvényt. A sajtótájékoztatón részt vett a főszervező Posch Dániel, Jakubek Tiborné - a Szent István Művelődési Ház igazgatója, Róth Péter - Székesfehérvár Megyei Jogú Város alpolgármestere, Radetzky Jenő - a Fejér Megyei Kereskeskedelmi és Iparkamara, valamint a Kárpátia Magyar-Román Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Solomon Adrián - a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke, valamint Nyisztor Ilona Magyar Örökség-díjas énekes.
Este a Szent István Teremben hatalmas érdeklődés mellett lépett fel Nyisztor Ilona, Csobán Magdolna, Kovács Krisztián, Petrás Mária és Berecz András.
A rendezvény költségekkel csökkentett teljes jegybevétele a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége Csángó Oktatási Programját támogatta.

Az est hangfelvétele letölthető:

1. rész

2. rész



I. Fehérvári Kamarakórus Fesztivál

Nagy sikerrel rendeztük meg első alkalommal a Fehérvári Kamarakórus Fesztivált a Vox Mirabilis Kamarakórussal közös szervezésben.
Résztvevő kamarakórusok:
Vox Mirabilis Kamarakórus - Székesfehérvár (Karnagy: Zemlényi Katica)

Schola Regina - Veszprém (Karnagy: Rostetterné Nagy Rita)
Dunaújvárosi Főiskola Nőikara (Karnagy: Könyves Ágnes)
Musculus Vocalis - Székesfehérvár (Karnagy: Burján Orsolya)
Óbudai Kamarakórus - Budapest (Karnagy: Dr. Erdős Ákos)


Ki kopog?

Ezt a címet hallva, alighanem mindenkinek legelőször Levente Péter jut eszébe. Az "égből pottyant vendég" szeptember 20-án varázsolta el előadásával a kicsinyeket és a nagyobbakat egyaránt.
45 évnyi színpadi tapasztalatával, magával ragadó egyéniségével elérte, hogy a szívekig, lelkekig ért mondanivalója.
Köszönjük a tisztahangú, tisztalelkű előadást!

Fotó: Molnár Viktória


Korzenszky Richárd előadása

Európa, magyarság és kereszténység címmel tartott nagysikerű előadást a Szent István Teremben DR. KORZENSZKY RICHÁRD OSB bencés szerzetes, a Tihanyi Apátság perjele.
Richárd atya előadásaiból már több alkalommal töltekezhettünk lelkileg, szellemileg intézményünkben.

Ide kattintva letölthető Korzenszky Richárd atya előadásának hanganyaga.

Ide kattintva padig letölthető az előadás PowerPoint bemutatója.



A Szakrális Művészetek Hete Székesfehérváron

Szeptember 17-én a Szent István Művelődési Házban Szakrális Művészetek Hete székesfehérvári nyitórendezvényén, megalapításra került a Székesfehérvári Egyházmegye Kortárs Művészeti Gyűjteménye.
Az alapítás bejelentését Reha György kurátor, a gyűjtemény vezetőjének gondolatai követtték. Az ünnepségen XVI. Benedek pápa beszédét a világ művészeihez Nemcsák Károly színművész olvasta fel. Az ünnepség után megnyílt Aknay János Kossuth-díjas festőművész kiállítása a Szent Korona Galériában. Közreműködött a Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény vonósnégyese.


Csath Magdolna előadása


"Gazdasági helyzetünk - kilábalási lehetőségek" címmel tartott előadást Dr. Csath Magdolna közgazdász a Szent István Teremben. E hónapban már második alkalommal hívtunk meg közgazdászt, hiszen - visszajelzések alapján - sokan szeretnék megtudni szakavatott, hiteles emberektől, hogy hol tart most hazánk gazdasága és milyen kiútak vannak a válságból. A népes hallgatóság előtt professzor asszony fel is vázolta nemcsak a mostani helyzetet, de a kilábalási lehetőségeket is.

Fotó: Bejer Éva


Ide kattintva letöltheti az elĂadás hangvelvételét.


Szülők Iskolája - nyitó előadás


Pedagógusok, védőnő és sokgyermekes édesanyák hallgatták figyelemmel a szülők iskolája programsorozat első előadóját, Gombosné Suba Júlia módszertani szakelőadót szeptember 14-én délelőtt a művelődési ház Szent László termében. Az előadás témája - MINŐSÉGRŐL ÁLTALÁBAN, MINŐSÉG AZ ÓVODÁBAN,MIT TEHETÜNK A MINŐSÉGÉRT?
E fontos témát körüljárva mindenki meggyőződhetett arról, hogy a pedagógiai nevelés tudatosabbá, hatékonyabbá tételéhez nagy szükség van a folyamatos visszacsatolásra, értékelésre, önellenőrzésre, bölcsődékben, óvodákban, iskolákban, és a családokban egyaránt.



Kiss Ulrich SJ előadása a globalizációról


A menedzserből lett jezsuita szerzetes, Kiss Ulrich atya előadását hallgathattuk a nyáron megszépült és felújitott Szent István teremben, szeptember 6-án. Egykor sikeres üzletember, aki L'Oréal világhírű szépségipari cég párizsi központjának marketingigazgatói posztját is betöltötte, ötvenévesen belépett a jezsuita rendbe.
Mindenki a globalizációról beszél, de kevesen veszik a fáradságot, hogy meg is határozzák, milyen jelenséget is írnak le a fogalommal - kezdte beszédét. A rendkívül széles látókörű közgazdász, teológus, tanár szórakoztató és sodró előadásában bemutatta a globalizált világot, azon belül Európát és Magyarországot minden előnyével és hátrányával együtt.
Hangsúlyozta: "a világszínpad egyetlen nagy szappanoperává válik". A kérdés csak az, hogy Magyarország lehet-e benne több, mint statiszta?


Ugyanakkor globalizáció, globalizmus vagy egységesülő világ - nem föltétlenül közellenség, ráadásul nem is az első hullámát érjük meg. Szerinte az egységesülés - katholikosz, azaz egyetemes értelemben - értéktöbbletet ad, s nemcsak a multinacionális vállalatoknak, hanem azoknak az embereknek is, akiknek egyáltalán módjuk van tudomást szerezni a világ másik felében zajló eseményekről.
A modern katolikus (kultúr)misszió pedig a testvériség (!) eszméjének elfogadtatását jelenti mégpedig az inkulturáció eszközeivel. Erkölcsi megújulásra van szükség hazánknak. E nélkül nincs gazdasági felemelkedés. E nélkül maradunk megosztottak , kiszolgáltatottak , magányosak akár egyén, akár társadalmi értelemben - hangsúlyozta.
Keresztényként mit kell tennünk? Mi kell az erkölcsi megújuláshoz? Most recseg, ropog körülöttünk a világ és az ország súlyos politikai, társadalmi és gazdasági problémák szörnyű viaskodásában. Dolgozzunk azon, hogy minél több megértés legyen a világban, először két ember, aztán két család és a végén két nemzet között. Ez a felemelkedéshez szükséges lépcsőfokok. Nem megfeledkezve a Tízparancsolat betartásáról és betarttatásáról. Ha mindez megvalósul, nem leszünk kiszolgáltatottak, nem statisztálunk idegen hatalmaknak, ideológiáknak, hanem egészséges, egyenes, felemelt, keresztény magyar emberré, társadalommá, nemzetté válhatunk - fejezte be nagy közönség előtt tartott nagyívű előadását.

Béres Miklós



VIII. Egyházmegyei Látónap

Szeptember 3-án került sor a Székesfehérvári Egyházmegyében a nyolcadik Egyházmegyei Látónapra, melynek programjai idén a "Keresztény családok tanúságtétele" témában zajlottak.
A főpásztor homíliájában kiemelte, hogy mennyire fontos volt a magyarság történetében István és Gizella tanúságtétele, a magyar Szent Család emberi példája és Krisztusban élt életüknek kegyelemközvetítő szerepe. Ha Krisztusban éljük életünket, akkor a mai magyar családok is hozzájárulhatnak az egyház és a magyarság előrehaladásához.
A Székesegyházban tartott koncelebrációs szentmise után a Szent István Művelődési Ház Szent István terme megtelt a résztvevőkkel. Ugrits Tamás irodaigazgató atya felvázolta a napirendet, kiemelte, hogy minden része fontos értékhordozó: a szentmise, a személyes találkozások, az előadások, az együtt gondolkodás, a közös étkezés, megosztás.


Spányi Antal megyés püspök bevezető szavaiban elmondta, hogy a Látónapok célja a megújulás: idén a Családok Évében hangsúlyozottan a keresztény családok megújulása van középpontban - a részek megújulása pedig alapja az egészének. Röviden visszatekintett a Család Éve eddigi programjaira és fölelevenítette azokat. Elmondta, hogy az internet részévé vált hétköznapjainknak, és bár a személyes találkozások nem ott történnek, használjuk bátran a honlapok által fölkínált lehetőséget (egyházmegyei honlap, Családpasztorációs Iroda honlapja).
Soltész Miklós államtitkár egyszerű, emberközeli és lényegre mutató módon beszélt. Jelezte, hogy különbözőek az emberek, élethelyzetek, problémák és a küldetések, mégis Istent követve irányban tudunk maradni. Államtitkárként mintha más dimenzióba került volna: a felelősség akkora, hogy azt gondolja, Isten kegyelme nélkül lehetetlen elvállalni, elvégezni ezt a feladatot.
Elmondta, hogy amikor Magyarország átvette az EU-elnökséget, akkor igyekezett Európában is a családokat a középpontba állítani – tudjuk, hogy a család mint téma, mint részközösség a mai európai gondolkodásban nem népszerű. Nem lehet pl. az ifjúság problémáit a családi környezetből kiszakítottan tekinteni, hiszen szorosan összefüggnek; továbbra is a férfi és nő kapcsolatára épülő egészséges család az alapja az egészséges társadalomnak. Ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, és nem támogatjuk a családot, akkor társadalmunk az élet ellenében halad. A krisztusi életet élni akaró és élő családokból kikerülő fiatalok egészséges gondolkodású, érték- és életvédő hozzáállású emberekké válhatnak, és ezt örökíthetik tovább alapuló családjaikban. De ahhoz, hogy az általános magyar és európai közszemlélet ezt tükrözze, küzdeni kell - úgy tűnik, jelenleg a magyar alkotmány egyfajta "vízválasztó" szerepet játszik, melynek mentén hazánkban is és Európában is folyik a harc a szélsőséges megnyilvánulások és a keresztény értékrend között.
Eszter, Soltész Miklós felesége szavain keresztül egy kedves, imádkozó és emberséges asszonyt ismertünk meg. Tanúságtételéből egyértelművé vált, hogy milyen fontos a családos ember életében az imádság, a szolgálat és Mária példája. Beszélt házasságukról, a kezdetekről, lelkiségükről, kirándulások, sport, hétköznapjaikról és az együtt töltött idő fontosságáról, valamint arról, hogy a különböző kapott és vállalt feladatok, szolgálatok hogyan szólnak bele a család életébe, vagy egészítik ki azt.
Harkai Gábor, családpasztorációs szakreferens atya beszélt arról, hogy az idei egyházmegyei családtáborban bizalommal tekintettek egymásra a résztvevők, kicsik és nagyok, tudtak segítséget kérni, fölajánlani és elfogadni. Hazatérve is ezt kell folytatni az egyházközségeinkben, lelkipásztori körzetekben. Fölhívta a figyelmet az egyházmegyében a Családpasztorációs Iroda jelenlétére, melynek munkáját honlap is segíti (a templomba, intézményekbe kitehető honlapplakát a beszámoló végén letölthető vagy igényelhető a püspökségen). Gábor atya ezt a honlapot, mint egy éléskamrát írta le: legyen tele élelemmel, melybe hoznak is, és melyből visznek is, nincs kulcsra zárva, így mindenkié – a felelősség is, hogy gondozott legyen és, hogy a benne valók tápláljanak.
Eztán Varga Endre és Gyöngyi tanúságtétele következett, akik a tábor idején a zenei szolgálat szervezésével voltak megbízva. Örömmel élték meg, hogy mindig volt gyermek és fölnőtt, aki ment és ajánlotta segítségét a zenélésben – igazi közösségi élménnyé vált így a szolgálat. Öröm volt megélniük azt is, hogy a tábori élet nehézségei szinte észrevehetetlenekké váltak azzal, hogy a különböző feladatoknak voltak felelőseik (pl. teremdíszítés, gyermekekkel való foglalkozás, étkezés, imádság) akik közösen, magukat nem túlvállalva, hanem inkább testvéri egységben láthatatlanul, mégis hatékonyan voltak jelen a tábor életében.
Balázs Tibor a halásztelekiek beszámolóit hozta magával és olvasta föl. A sokféle élményből kiviláglott, hogy a családtábor nem pusztán öt nap az egy évben, hanem táplálék, útravaló és küldő szó a többiekhez, másokért.
Eztán plénumkérdések hangzottak el, az államtitkár jelenlétét kihasználva elsősorban hozzá intézték a kérdéseket a résztvevők.
Spányi Antal püspöki zárszavában kérte, hogy - gyöngeségeink, kudarcaink ellenére - tegyünk tanúságot értékeinkről a körülöttünk élőknek, a világnak. Szükséges, hogy elgondolkozzunk és legyenek saját terveink, de a lényeg mindig Isten elképzelése, aki viszont elképzelését rajtunk keresztül tudja megvalósítani. Ezért fontos, hogy keressük Isten akaratát és meg is éljük azt. Életünk, családjaink élete útmutatássá válhat közvetlen környezetünknek és a tágabb világnak. Végezetül megköszönte mindenkinek a munkáját.
Az asztali áldás után az agapé során személyesen is találkozhattak egymással az emberek, kötetlen beszélgetésekre került sor.

- Marian -


A székely lábbábos


A mese gyógyír, a mese játék, a mese csoda, a mese hit, a mese lélek. Mosoly mindenki lelkére. CSERNIK SZENDE, székely lábbábos, mesemondó előadásával ezt bizonyította kicsiknek-nagyoknak a Szent Imre teremben.
"Lábbábos?" Csodálkoztak el sokan, akik még nem ismerték a fiatal művésznőt. Az előadás azonban mindannyiukat meggyőzte arról, hogy a bábok nemcsak a kézen lehetnek, hanem akár a lábon is, ha "gazdájuk" jól bánik velük.
Az ízesen előadott székely népmesék alkalmat adtak a művésznek arra is, hogy az otthonról hozott kifejezséket, elnevezéseket megtanítsa kicsiknek és nagyoknak. Így lehetett előadása egyszerre mesemondás és népművelés, tanítás.
Várjuk vissza szeretettel és őszinte kiváncsisággal mindannyian, akik elámultunk sokoldalú tehetségén.

Köszönet Fülöpné Varga Gabriellának a Ligetsori Óvoda vezetőjének az előadáshoz kölcsönkapott gyermekszékekért!



Az Anyatejes táplálás világnapja
2011. augusztus 1.


"Az újszülöttnek három dologra van igénye:
Az édesanyja karjainak melegségére,
Emlőjének táplálására,
És biztonságra, amit jelenlétével nyújt.
A szoptatás mind a hármat kielégíti."
(Dr. Greatly)


Nagy szeretettel és tartalmas programokkal vártuk az anyatejes táplálás világnapján vendégeinket: szülőket és gyermekeiket.

A délelőtt folyamán lelkes, odaadó és nagy tapasztalattal bíró szakembereket vehettek igénybe a szép számmal megjelent érdeklődők.
MAKAI KINGA védőnő és laktációs szaktanácsadóhoz szoptatással kapcsolatos kérdésekkel fordulhattak az érdeklődő kismamák, és kaptak tőle kérdéseikre személyre szóló korrekt, jól használható gyakorlati tanácsokat.
A babamasszázs jelentőségéről - az anya-gyermek kapcsolata alakulása szempontjából - beszélt tapasztalatairól sugárzó szeretettel CSÖTÖNYINÉ BENKŐ ÉVA - közelmúltban nyugállományba vonult városi védőnő - miközben a gyakorlatban is bemutatta a különböző masszázs technikákat, fogásokat, az édesanyáknak.
Sok érdeklődő - várandós és gyakorló kismama - állta körül ÁGOSTON ANDREÁT , aki a Fehérvári Babahordozó Klub képviseletében - személyes segítségadás mellett - lelkesen, odaadással, nagy türelemmel adta át tapasztalatait a hordozókendők minőségével, kötési technikáival, módozataival kapcsolatosan.
Külön teremben, kényelmes zsákfotelekben helyezkedhettek el a résztvevő szülők és gyermekek, akiket szeretettel várt MIKE-VARGA CSILLA - KEREKÍTŐ- cirókázós , höcögtetős lógázós, virgonckodós- ölbéli játékokra. "... hogy általunk és általuk legyen szebb és jobb a világ."

Baba-mama tornára VANKÓ MAGDOLNA - személyi edző, a Nők Lapja Cafe szakértője, az Okos baba program egyik magyarországi képviselője - várta a mozgásra vágyókat. Tőle tudhatjuk: "Jó ha a szülők nem csak hagyják mozogni, hanem minden nap tudatosan megmozgatják a babákat. Az állandó mozgatás, együtt mozgás stimulálja és fejleszti a bébik agyát, jó mozgású, szép tartású gyerekekké válnak a nagyon egyszerű gyakorlatoknak köszönhetően, és érzelmileg is szorosabb kapcsolat alakulhat ki szülő és gyermeke között."
VIZBOR MARGÓ - magántanár, jógaoktató - Elmetorna-logikai játékokat hozott, az óvodáskorúak örömére. A délelőtt folyamán ezekkel játszva észrevétlenül fejlődhetett a gyermekek figyelme, logikus gondolkodása, kombinációs készsége, térlátása... és még jól is szórakoztak.
A kismamatorna szakértője és gyakorlott mestere NÉMETH MARIANNA kismamatornára várta az érdeklődőket.
A nagyobb gyermekek nevelésével kapcsolatosan felmerülő személyes kérdésekre, SOHONYAI EDIT - egészségfejlesztőtől - a kamasz gyermekek lelkének kiváló ismerőjétől, szakértőjétől kaphattak választ, mentális és gyakorlati segítséget az érdeklődő szülők.
Táplálkozással kapcsolatosan felmerülő kérdéseikkel - diabetikus tanácsadóhoz - JASKÓ ENIKŐHÖZ fordulhattak a problémát megelőzni vagy éppen orvosolni kívánó érdeklődők.

Az ünnepélyes köszöntő után KERESZTES JULIANNA a - Három királyfi három királylány mozgalom képviselője - professzionális előadását láthatta, hallhatta az érdeklődő közönség. Mindannyian megtudhattuk, mozgalmuk célja: "Hogy elősegítse a kívánt és tervezett gyermekek megszületését, és ezáltal elérje hogy több magyar gyermek szülessen, mint ahányan meghalnak Magyarországon ... mivel a ma születő gyermekek a jövő zálogai."
Nagy dilemma - Kinek-kinek önmagának kell eldönteni, melyik a számára megfelelő megoldás: Papírból vagy textilből legyen-e a baba pelenkája? Ennek eldöntéséhez kaphattak segítséget azok az érdeklődő kismamák, akik a tájékoztatón részt vettek.


Gyóni Gézára emlékeztünk


Születésének 127., és halálának 94. évfordulóján emlékeztünk a tragikus sorsú, méltatlanul elfeledett költőre, Gyóni Gézára a Szent István Művelődési Házban. Az eleredt eső miatt ezúttal nem az udvaron, hanem a vízcseppek elől menedéket nyújtó falak között.
A család nevében - a hagyományoknak megfelelően - Gyóni András mondott beszédet.
A műsorban felléptek: Égető Emese- népdalénekes, Peretsényi Dániel - vers és a Hungarikum együttes (Mudris Anett, Kremnitzky Géza).

Ide kattintva egy kis ízelítőt láthat a műsorból.


Nemeshegyi Péter atya előadása

Április 26-án, kedden a Szent István Művelődési Ház vendég előadója volt dr. Nemeshegyi Péter SJ. jezsuita szerzetes, nyugalmazott egyetemi tanár.
Előadásának címe: 40 év missziós szolgálat Japánban.
A tokiói Sophia Egyetem Hittudományi karának professzora, kétszeri dékánja volt, s szinte az egész Japán területén tartott, a nem csupán a diákokat, hanem az átlagembereket is megszólító keresztény szellemiségű előadásain a teológiát középpontba állítva a nyugati kultúraelméletről, illetve a nyugati értékrendről is tanított.
"Azzal a szándékkal mentem Japánba, hogy szeretni fogom őket. A papneveldében a japánoktól tanultam beszélni a napi élet során. Magyar embernek könnyebb japánul megtanulni, mint a többi európainak, mert hasonlít a nyelvtanunk, a mondatszerkezetünk és a gondolkodásmódunk. Jóban lettem velük, nem tekintettek kellemetlen külföldinek. Szorgalmasak, udvariasak, előzékenyek, van bennük valami gyermekdedség, örülnek a kis dolgoknak is. Szeretik a szépet, rendkívül esztétikusak: ott minden szép, az emberek, a ruhájuk, a természet, a tenger, a fák, a virágok."

Ide kattiintva letöltheti az előadás hanganyagát!

Bemutatkozás | Aktuális rendezvények | Klubprogramok | További programok | Képes beszámolók | Archív beszámolók | Archív beszámolók2 | Archív beszámolók 3 | DÉLI-HARANG-SZÓ | Munkatársaink | Terembérlet | Partnereink | Évkönyvek | Írjon nekünk! | Kis esti disputa | Oldaltérkép


Szent István Művelődési Ház, 8000 Székesfehérvár, Liszt Ferenc u. 1.; Frissítve: 2012. május 7-én | sztistvanmuvhaz@gmail.com

Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe